Mit kell átgondolnom, ha
nyulat szeretnék tartani?
Egy nyúl számára az jelenti a megfelelő
gondoskodást, ha olyan életteret
biztosítunk neki, amelyben a fajra jellemző
módon élhet,
igényeinek megfelelő
táplálékot,
egészségügyi ellátást
és társaságot kap. A nyúl
szociális állat, tehát ha nyulat
szeretnénk, jobb, ha elfogadjuk,
hogy mindjárt kettőt kell beszereznünk.
Hogyan kell nyulat választani?
Nyulat beszerezhetünk állatkereskedésből
vagy tenyésztőtől, de sok nyúl keres
új gazdát állatvédő
szervezeteknél is.
Amikor kiválasztjuk kedvencünket,
bizonyos dolgokra oda kell figyelnünk.
Kérdezzünk bátran az
eladótól!
• A nyúl szeme és orra legyen tiszta, ne
legyen váladékos, mert az fertőzésre
utalhat.
• A nyúl legyen kíváncsi,
érdeklődő.
• Ne legyen sovány az állat.
Simítsuk végig a gerincét,
medencéjét, bordáit – a
csontoknak nem szabad nagyon
„kiállniuk”, ideális
esetben izommal fedettek.
• Ellenőrizzük, hogy a
végbélnyílás
körül nedves-e a szőr vagy van-e odatapadt
bélsár.
• Ellenőrizzük, hogy vannak-e
parazitái: a kullancsokat vagy bolhákat a
szőr széthajtásával vehetjük
észre, fülrühösségre pedig a
fülkagyló belsejének kipirulása
illetve nagy mennyiségű sárga vagy barna
fülzsír utalhat.
• Ha lehetséges, óvatosan húzzuk
szét az ajkakat és ellenőrizzük a
metszőfogak állapotát: lehetőleg ne
legyenek letörve vagy túlnőve.
• Kérdezzünk rá, hogy
ivartalanítva van-e a nyúl. Ezt
általában 6 hónapos kor előtt nem
végzik el.
• Kérdezzük meg, hogy be van-e
oltva mixomatózis és a nyulak
vérzéses betegsége (RHD) ellen.
• Kérdezzük meg az eladót, hogy
vállal-e valamilyen
egészségügyi garanciát
vagy visszaveszi-e az állatot.
• Kérdezzük meg, hogy milyen
táplálékot kap a nyúl
és ezzel etessük a továbbiakban otthon is.
A
hirtelen étrendváltoztatás felboríthatja
a bélműködését és
hasmenés alakulhat ki.
Milyen helyen kell tartanom a nyulat?
A nyulak intelligens, kíváncsi, aktív
és sportos állatok, meg kell adni nekik a
lehetőséget, hogy ugráljanak,
futkározzanak, kinyújtózhassanak,
áshassanak és fel tudjanak állni a
hátsó lábukra.
Nyilván minél nagyobb egy ketrec, annál
jobb, de pontos méretek helyett inkább azt kell
végiggondolnunk, hogyan tudjuk ezeket a
természetes mozgásformákat
biztosítani kedvencünk számára.
A nyulakat tarthatjuk bent a lakásban vagy kint a
kertben, de minden esetben legyen egy saját,
biztonságos helyük, ami elég nagy ahhoz,
hogy szabadon mozoghassanak benne. Nagyon fontos, hogy legyen
egy búvóhelyük is, ahol biztonságban
pihenhetnek. A lakásban tartott nyúl jó
háziállat, könnyen szobatisztaságra
szoktatható. Ugyanakkor imádnak rágni
és ásni is, és könnyen kárt
tehetnek a bútorokban és a szőnyegekben.
Legjobb, ha mindig felügyelet alatt tartjuk a nyulat, ha
kiengedjük, és van egy biztonságos ketrece,
ahová betehetjük éjszakára, vagy ha
nem vagyunk otthon. Érdemes azt is
megakadályozni, hogy az elektromos vezetékeket
rágcsálják, mivel ez
életveszélyes lehet számukra! Régi
törölközők, takarók vagy akár egy
kis földdel vagy fakéreggel teli láda is
elég lehet ahhoz, hogy kiéljék
ásási hajlamukat.
Bár a kertben általában ketrecben
tartják a nyulakat, a ketrecet inkább egy
biztonságos menedéknek kell tekinteni, ahol a
nyulak pihenhetnek, és ami megvédi őket az
időjárás viszontagságaitól.
A nyulaknak nagy tér kell a mozgáshoz, ez lehet
egy kifutó vagy egy elkerített rész a
kertben, ahol füvet is találnak. Ide is
tegyünk dobozokat vagy csöveket, ahová
elbújhatnak. A benti nyulakat tarthatjuk puha
törölközőkön vagy darabokra tépett
papíron. A kerti nyulak alá helyezhetünk
forgácsot, szalmát vagy szénát. A
szalma jobb, mint a széna, mivel a szénát
túl hamar letapossák és így
már kevés meleget ad. Az árpaszalma a
legjobb, mert puhább, mint a búza- vagy a
zabszalma és így kevésbé
bántja a nyúl szemét. Ne
használjunk poros vagy penészes szalmát,
mert légzőszervi betegségeket okozhatnak.
Fűrészport se használjunk, ebből még
több por száll fel, ami irritálhatja a
nyulak szemét. Az alom legyen mindig tiszta és
száraz, a szennyezett almot rendszeresen el kell
távolítani.
A nyulak figyelmét le kell kötni,
játékokat kell nekik adni, különben
unatkozni fognak. Ez szerencsére könnyen megoldhat
ó és nem kerül vagyonokba.
Mindenféle hétköznapi eszközt be
tudunk vetni: virágcserepeket, dobozokat vagy
csöveket.
A nyulakat meg lehet tanítani akadályt ugrani,
de akár egy agility pályán is
végigmennek, úgy, mint a kutyák!
Hogyan kell szobatisztaságra szoktatni a
nyulat?
A nyulakat viszonylag könnyű szobatisztaságra
szoktatni, mivel alapvetően ugyanarra a helyre vizelnek.
Először tegyük a nyulat egy kicsi helyre (ketrecbe,
vagy a szoba egy elkerített részére)
aminek az egyik sarkába tegyünk egy olyan
alomtálcát, amit már használt. A
tálca pereme ne legyen magas, hogy a nyúl
kényelmesen át tudja lépni. Alomnak
legjobb az újságpapír, a szalma vagy a
papírból készült macskaalom (van
olyan macskaalom, amelyik gondot okozhat, ha megeszik).
Könnyebb a nyulat rávenni, hogy használja
az alomtálcát, ha teszünk bele
néhány bogyót.
Milyen gyakran kell kitakarítani a nyúl
helyét?
A nyulakat a lehető legtisztábban kell tartani.
Különösen nyáron fontos, hogy naponta
kétszer ellenőrizzük az állatokat, van-e a
hátsó felükre tapadt bélsár,
esetleg látunk-e nyüveket. A helyüket
legalább hetente kétszer ki kell
takarítani, de a vizelettel szennyezett almot lehetőleg
naponta cseréljük ki. Enyhe
fertőtlenítőszeres oldatot is használhatunk a
ketrec tisztításához.
Hogyan kell megfogni a nyulat?
Már kis koruktól fogva naponta kell foglalkozni
a nyulakkal, így hamar hozzászoknak. A
nyúl kirúghat erős hátsó
lábaival amikor fél, vagy nem érzi
magát biztonságban a kezünkben. Ez
azért veszélyes, mert a gerince könnyen
megsérül, és a nyúl lebénul.
Ezért mindig támasszuk alá a nyúl
fenekét, amikor felvesszük, így
megakadályozhatjuk a gerinc
sérülését.
Egyik kézzel nyúljunk a nyúl mellkasa
alá a mellső lábak között,
másik kezünkkel pedig markoljuk fel a nyúl
hátsó felét. Mindig húzzuk
közel a testünkhöz, így
biztonságban érzi majd magát. Akár
még a fejét is bedughatjuk a karunk alá.
A nyulat soha ne emeljük fel a fülénél
fogva és ne engedjük szabadon lógni a
lábait! Leginkább az a jó, ha
leülünk a nyúlhoz és simogatjuk, hogy
odajöjjön hozzánk, vagy felemeljük az
ölünkbe, nem pedig az, ha a földről egyből
felemeljük a magasb a.
Ne fektessük a hátára a nyulat, még
akkor sem, ha nyugton marad így, szinte
hipnotizálva. Ez valójában egy stressz
válasz és nem túl kellemes testhelyzet a
nyúlnak, de jól jöhet, ha nem
fájdalmas kozmetikai vagy állatorvosi
beavatkozásokra
kell sort kerítenünk (pl.
körömvágás).
Étrend
A helyes étrend alapvetően fontos az
egészség, elsősorban a fogak és az
emésztőszervek egészségének
megőrzése szempontjából. Az alacsony rost
és magas szénhidrát-tartalmú
étrend, amit például a „nyúl
müzli”, a dobozos nyúltápok
etetése jelent, különböző
betegségek forrása: fogbetegségek,
tályogok az arcon, szembetegségek és
kötőhártya-gyulladás, elhízás
és emésztőszervi betegségek,
például hasmenés vagy a bél
működésének leállása
fordulhat elő. A nyúl számára
létfontosságú a megfelelő rostbevitel,
ezért étrendje alapvetően friss fűből, jó
minőségű szénából és
leveles zöldségekből, növényekből
álljon.
Kerüljük a hirtelen
takarmányváltást. A
változtatásokat fokozatosan, több napon
vagy akár héten át vezessük be,
először csak kis adagokat adva az új
eleségből. Fokozatosan emeljük az adagot,
miközben a nemkívánatos, régi
összetevő arányát csökkentjük.
Széna mindig legyen a nyúl előtt.
Különösen választott nyulaknál
fontos, hogy megfelelő mennyiségű szé nát
egyenek. A választáskor hirtelen
megváltozik az étrend, ami a rosthiánnyal
és az áttelepítés (az
állatok általában ilyen kor kerülnek
az állatkereskedésekbe vagy az új
tulajdonoshoz) okozta stresszel együtt gyakran
vált ki betegséget és elhullást a
fiatal nyulaknál. Nagyon fontos, hogy
vásárláskor kér dezzük meg,
mit evett eddig a nyúl, és csak fokozatosan
vezessük be a változtatásokat.
Ne adjunk kedvencünknek fagyott vagy penészes
ételt, fűnyíróval levágott
füvet, ezek súlyos emésztőszervi
problémákat okoznak. Általában
nincs szükség vitaminokat és
ásványi anyagokat tartalmazó
étrendkiegészítőkre, ha nyulunk
étrendje megfelelő.
Kizárólag állatorvosi javaslatra
alkalmazzuk őket.
Friss vize mindig legyen a nyúlnak. Az üveges
itatókat könnyebb tisztán tartani, mint az
itatótálakat, és használatuk
során nem nedvesedik át a nőstény nyulak
álla alatti bőrredő, ahol könnyen nedvedző
bőrgyulladás alakulhat ki.
Oltások és egészségügyi
vizsgálatok
A nyulakat rendszeresen kell oltani a nyulak
vérzéses betegsége (RHD) és
mixomatózis ellen. Mindkét vírusos
betegség gyorsan elhulláshoz vezethet a nem
oltott állatoknál, és a kialakult
betegség kezelésére egyik esetben sincs
specifikus gyógymód. A nyulakat csak az
oltással védhetjük meg.
Az RHD közvetlen érintkezéssel terjed a
nyulak között, de közvetve emberek, ruhanemű,
cipők, egyéb tárgyak és bolhák
révén is átadható a
betegség.
A mixomatózist bolhák és más
vérszívó rovarok terjesztik, gyakran
terjed át ilyen módon vadon élő
nyulakról kedvenceinkre. A kombinált
mixomatózis-RHD vakcina már 5 hetes
kortól adható. Mindkét betegség
ellen véd, évente kell ismételni.
Állatorvosától kaphat további
tanácsokat a vakcinázással és a
bolha elleni védekezéssel kapcsolatban.
Rendszeres ellenőrző vizsgálatok
Az egészségügyi problémák
megelőzésének legjobb módja a rendszeres
ellenőrzés. Ezt érdemes legalább
évente elvégeztetni, például az
oltás beadásakor. A nyulat ilyenkor alaposan
megvizsgálja az állatorvos, ellenőrzi a fogakat
is – különösen a hátsó
fogakat - a fogak rendellenes
záródására utaló jeleket
keresi. Ha nem záródik jól az alsó
és a felső fogsor, a fogak rendellenesen kopnak
és csücskök alakulnak ki, amelyek
felsérthetik a nyelvet, fekélyeket okozva.
Ha gond van kedvencünk fogaival, akkor gyakrabban, 6-8
hetente kell ellenőriztetnünk. Az alapos fogászati
vizsgálathoz kábítani kell a nyulat.
Gyakori egészségügyi
problémák
Túlnőtt fogak és
fogzáródási
rendellenességek
Ez a leggyakoribb probléma, mivel a nyúl fogai
folyamatosan nőnek és csak rágással tudja
úgy koptatni őket, hogy megfelelő
hosszúságúak maradjanak. Ha a nyúl
étrendje nem tartalmaz elegendő mennyiségben
rostot, vagy a fogai nem
zárnak rendesen, akkor a fogak túlnőnek. A
túlnőtt fog csipkézetté válik,
felsérti a pofa belső részét és a
nyelvet, ami fájdalommal jár,
szájüregi fertőzések, fekélyek
alakulnak ki, a nyúl nem tudja a szájába
venni és megrágni az ételt. Klinikai
tünetként jelentkezhet
étvágytalanság,
lesoványodás,
nyálzás, illetve tályogok alakulhatnak ki
az
arc és az állkapocs területén.
Szemgyulladás és a
faroktőre
tapadt bélsár is utalhat fogbetegségre
Bőrbetegségek
A fülrühösséget a nyulak
hallójáratában élősködő
apró paraziták okozzák. Túlzott
fülzsír-termelést
váltanak ki, emiatt a nyulak rázzák a
fejüket,
vakarják a fülüket és vért is
láthatunk a hallójárat
körül. Elsősorban a lógófülű
fajták érintettek.
Más atkafajok a nyulak hátán és
vállán okoznak elváltozásokat,
száraz bőrt, korpázást. Ezek enyhe
bőrkiütéseket okozhatnak emberen is, ezért
az érintett nyulakat feltétlenül kezelni
kell. Az almot rendszeresen – legalább hetente
cserélni kell, különben fekélyek
és fertőzések jelenhetnek meg a nyúl
mancsain, leggyakrabban a túlsúlyos
állatoknál.
A mancsokat is ellenőrizzük rendszeresen és
vágjuk
le a karmokat, ha szükséges. A megfelelő technika
könnyen megtanulható, kérje
állatorvosa segítségét!
Szembetegségek
A nyulaknál előforduló
szemelváltozások egy részét
nehéz kezelni. Ilyenkor tejfehér
váladék ürül a szem
sarkából, ami pirosra ki is marhatja az
alsó szemhéj alatti bőrt. A könnycsatorna
gyakran elzáródik és át kell
öblíteni. Ez leggyakrabban akkor fordul elő,
amikor a fogak gyökerei abnormálisan
nőnek.
A bélműködés
leállása
Több tényező is szerepet játszhat a
nyúl bélműködésének
leállásában, amikor is a bél nem
továbbítja és nem emészti a
táplálékot. A nyúl nem eszik, nem
ürít bélsarat és hasi
fájdalmai vannak. Ha ilyen tüneteket tapasztal,
azonnal keresse fel állatorvosát, mivel a
helyzet gyorsan életveszélyesre
fordulhat. Leggyakrabban stressz és rosthiány
okozza nyúlban a bélműködés
leállását.
Hasmenés
A hasmenés gyakori probléma nyulaknál.
Kritikussá is válhat az állapot,
ezért azonnal vigyük a nyulat
állatorvoshoz. Egyes hasmenéssel
járó emésztőszervi fertőzések
akár már 24 órán belül
elhullással végződhetnek. A hasmenéses
nyúl nagyon hamar kiszárad és
folyadékpótlásra van
szüksége. A magas rosttartalmú
étrend (széna vagy fű) megóvja a nyulakat
a hasmenéstől és a túl lágy
bogyók kialakulásától.
Összefoglalás
A nyúl csodálatos kedvenc – csendes,
tiszta, érdeklődő, fogékony és
szórakoztató.
Egészségük megőrzéséhez
az alábbiak betartása a legfontosabb:
• Figyeljünk oda arra, hogy
táplálékuk rostban gazdag legyen
– ezzel a gyakori betegségek nagy
része meg is előzhető
• Rendszeresen vigyük állatorvosi
ellenőrzésre: ilyenkor beszéljük meg a
következő oltás időpontját és
kérjünk segítséget a bolha
elleni védekezéshez, a bolha fontos szerepet
játszik a mixomatózis
terjesztésében
• Rendszeresen oltassa be kedvencét
• Ivartalaníttassa a nyulait
(különösen a nőstényeket)
Ha megfelelően gondozza őket, hosszú ideig
élvezheti nyulai szórakoztató
társaságát!